———————————————————————        

Játékvilágok
Játékkiállítás
2014. november 21. - 2015. január 30.

 

A cím sejteti a kiállítás tematikájának mozaikszerűségét, s ugyanakkor sokrétűségét is. A tárlat a játszó gyermekről szól, de a – múzeumi gondolkodásmódtól eltérően – ezúttal nem történeti és nem is társadalmi megközelítésben, hanem szempontok sokaságát vegyítve.

A kiállítást a Nemzeti Kulturális Alap támogatja, amelynek egészen újszerű pályázati elbírálási szempontja ezúttal az volt, hogy olyan tárgyakat, tárgyegyütteseket mutassanak be a múzeumok, amelyeket egyáltalán nem, vagy legalábbis a közelmúltban nem láthatott a közönség. A kiállítást S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató 1979-es népi játékgyűjtése alapozta meg. Az utóbbi években bemutatott tárgyegyüttes azóta újabbakkal bővült, elsősorban Kádár-kori játékokkal. A kiállítás kurátorai e gyűjteményből válogattak társasjátékokat, babákat, építőkockákat stb., amelyeket e pillanatban is gyarapodó kortárs anyaggal, illetve Veszprém megyei polgárok tárgyfelajánlásaival és fotóival egészítettek ki.

A kiállítás tehát a magányosan, családban, óvodában vagy csapatban játszó gyermekről szól, s ezen keresztül a játéktevékenység egyetemes vonásairól, amelyek kortól, társadalmi hovatartozástól függetlenül kitermelik a maguk kulturális lenyomatait: a játékszereket.

Emellett azonban – a múzeum adottságaiból és szemléletéből adódóan – természetesen jelen van egyfajta helytörténeti szemlélet is. Az archív fotókon egykori tihanyi, városlődi, veszprémi stb. óvodások ismerhetnek magukra, és mára régen lebontott lakótelepi játszóterek elevenednek meg, akárcsak a hajdani veszprémi vidámpark csónakázó tava és Szputnyik-körhintája.

A kiállítás 2015. január 30-ig volt látogatható a Széphárom Közösségi Térben. 

A kiállítás kurátorai:
Mészáros Veronika és Schleicher Vera néprajzos muzeológusok